Winston Bell nasoni rendezvénye és "nyitó-gondolatai"
Kiadta:
James Mariniert
Kiadva: 1951. november 03., szombat
Winston Bell, a Reform Párt clarki szenátorjelöltje megtartotta első önálló kampányadomány-gyűjtő rendezvényét szerda délután Nason-ben. Délután 3 órakor a helyi művelődési házban egy beszéddel nyitott. Elmondta elveit, viszonyulását a Progresszív Párthoz. A rendezvényen Mariniert kormányzójelölt is megjelent, aki nyíltan támogatja Bellt. Részlet a beszédből:
"Üdvözlöm Önöket! Külön köszönöm James Mariniert kormányzójelöltnek, hogy megjelenésével támogat engem. [...] Clarki születésű polgárként, mindig is úgy gondoltam, hogy kötelességem tenni a megye fejlődéséért, illetve ösztönözni polgártársaimat is, hogy ők is tettlegesen járuljanak hozzá a megye és persze Cironia naggyá tételéért. Így most ennek szellemében szólítom meg az itt megjelenteket, ennek a tenniakarásnak a jegyében. Ha rám szavaznak, a cselekedetekre, a kiapadhatatlan szorgalomra, az el nem múló hazaszeretetre és a nemzet, illetve a megye előrevitelének biztosítására szavaznak! Tudom, nagy szavaknak, beképzeltségnek tűnik mindez, de munkámmal támogatni, fejleszteni és naggyá tenni szeretném Clarkot. [...] Persze sok kérdést nem lehet külön pártokként megoldani. Ilyen például a La Cosa Nostra-ügy is. Ezért Progresszív Párti szenátortársaimmal, a Reform Párti érdekeket természetesen szem előtt tartva, a lehető legnagyobb együttműködésre törekednék, hogy a súlyos helyzetekben egységbe tudjunk forrni. [...] Végezetül pedig szeretném hirdetni, hogy James Mariniert kormányzójelöltünk szombat délután Fulton-ban tart kampányadomány-gyűjtő rendezvényt! Illetve buzdítom Önöket arra, hogy szavazzanak a Reform Pártra, szavazzanak Mariniert-re, hogy együtt küzdhessünk Clark-ért, és szavazzanak rám! Köszönöm a figyelmet!
Ezután Bell és a megjelentek megtekinthették a Winchester Színtársulat előadását egy pohár ingyen pezsgő mellet.
- Winchester Times -
0 0
vissza